A kopjafánál búcsúztunk

"Elmegyek, elmegyek jó messzire
Nem leszek senkinek a terhére
Nem írok levelet, nem is üzenek
Lesz még tavasz, lesz még nyár, ha én nem leszek."

A temetés szűk családi körben zajlott, így ez a megemlékezés adott lehetőséget a tantestületnek arra, hogy végső búcsút vegyen a szeretett kollegától. Csete Ildikó emlékét a tanév végétől az új idegen nyelvi szaktanterem ajtaja mellett elhelyezett névtábla is segít megőrizni majd, melynek felavatására a pandémia után kerül sor. Ekkor a diákok és a szülők közössége is kifejezheti részvétét, elhelyezheti a hála, a tisztelet, a megbecsülés, a szeretet virágait az iskola falai között.
Hevér Mihályné igazgató megrendülten búcsúzott: "Sokan kísértük végig aggódva Ildi betegségét, együtt örültünk, amikor az első csatát megnyerte, és megdöbbentünk, amikor már érezhető volt, hogy a végső győzelemre nincs esély. Szinte az utolsó pillanatig tanított, jobban érezte magát a diákok között, otthonosan mozgott a digitális világban. Sárváron mindenki ismerte, szerette, élő kapcsolatot tartott fenn az egykori tinódisokkal, tanítványokkal, szülőkkel. Születésnapokon, névnapokon ő volt az első, aki valamilyen formában személyre szólóan köszöntötte az ünnepeltet. Amikor március utolsó napjaiban elmaradtak a kedves üzenetek, már tudtuk, hogy nagy a baj.
Felértékelődött az utolsó közös fényképünk, az okostelefon megőrizte, így újra olvashatók az életről, a halálról, a családról, Franciska sikereiről szóló üzenetek, mélyen visszhangzanak az utolsó telefonbeszélgetés során elhangzott súlyos mondatok, melyekre válaszolva nehéz volt biztató szavakat megfogalmazni.
A pedagógus pálya kiteljesedett, a sikeres életmű elkészült, az eredmény egyértelmű, de igazságtalan, hogy hiányzik az utolsó harmad, a nyugdíjas évek békéje a családban, az unokák között, a megérdemelt pihenés járt volna Ildinek is.
A szülő halála nehéz mérföldkő mindenki életében, a gyermek halála elképzelhetetlen tragédia, fájdalom, a régi munkatárs, a családi barát halála olyan űrt hagy maga után, amellyel most szembesülünk, nehezen feldolgozható.

Szomorúan leng a fekete zászló a gimnázium homlokzatán, ég a mécses a mosolygós fénykép mellett az iskola folyosóján, égnek a mécsesek az Öregdiákok Padjánál, valaki mindig tesz friss virágokat a vázákba. Emlékezünk."