Jelentkezésekor a kereső mezőbe az iskola nevét kell írni, és a képen látható iskolai azonosítót kell választani!

Sárvári Turisztikai Technikum
Sárvár, Móricz Zsigmond utca 2.

Mit kínálunk?

Az egy tanéves képzés során az első félévben az iskolában ágazati alapozó oktatásban vesz részt a jelentkező, majd az ágazati alapvizsga után duális képzés keretében folytatja tanulmányait.

Az új szakképzési rendszer rugalmas, a meglevő ismereteket felmérjük, beszámítjuk. Irányítjuk, segítjük a felkészülést a szakmai vizsgára. Az elméleti tananyagot e-learning formában rendelkezésre bocsátjuk.

Általános tudnivalók:

  • A felnőttek szakmai oktatása az első és a második szakképesítés megszerzése esetében is ingyenes.
  • A képzéseket megfelelő számú jelentkező esetén indítjuk. 
  • A képzési idő általában két év. A nappali oktatásra meghatározott óraszámot felnőttek esetében 40-50%-ra csökkentjük, de a képzési idő előzetes tanulmányok beszámításával tovább rövidíthető. A tényleges képzési időt az adott képzésnél feltüntetjük. Ha rövidebb idő alatt szeretné a szakmát elsajátítani, akkor is keressen minket, hátha találunk rá megoldást.
  • A felnőttek számára meghirdetett képzésekre már 16 éves kortól lehet jelentkezni, a jelentkezésnek felső korhatára nincs.

Itt is megtalál bennünket!

© Sárvári Turisztikai Technikum. 9600 Sárvár, Móricz Zs. u. 2.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el