Panziós-fogadós

4 1013 23 03 (2020)

Általános tudnivalók:

  • A felnőttek szakmai oktatása az első és a második szakképesítés megszerzése esetében is ingyenes.
  • A képzéseket megfelelő számú jelentkező esetén indítjuk. Kevés számú jelentkezés esetén megvizsgáljuk az egyéni munkarend lehetőségét. Azon vagyunk, hogy az iskoláink által oktatott szakmákra jelentkezőket ne kelljen elutasítanunk.
  • A képzési idő esti munkarend esetén egy év. A nappali oktatásra meghatározott óraszámot felnőttek esetében 40-50%-ra csökkentjük, előzetes tanulmányokat beszámítunk. Ha rövidebb idő alatt szeretné a szakmát elsajátítani, akkor is keressen minket, hátha találunk rá megoldást.
  • A felnőttek számára meghirdetett képzésekre már 16 éves kortól lehet jelentkezni, a jelentkezésnek felső korhatára nincs.

Az egy éves képzés során 3 hónapig az iskolában ágazati alapozó oktatásban vesz részt a jelentkező, majd az ágazati alapvizsga után duális képzés keretében szakképzési munkaszerződés alapján folytatja tanulmányait, így az oktatás mellett munkabért kap.

Az új szakképzési rendszer rugalmas, a meglevő ismereteket felmérjük, beszámítjuk. Irányítjuk, segítjük a felkészülést a szakmai vizsgára. Az elméleti tananyagot e-learning formában rendelkezésre bocsátjuk.


Panziós-fogadós

 4 1013 23 03 (2020)

A panziós-fogadós feladatai rendkívül szerteágazóak, hiszen a szakma óriási fejlődésen ment és megy keresztül napjainkban is. A szakma szépsége, hogy a turizmus szereplőinek igényeit szolgálja ki, a panziós-fogadós óriási felelősséggel van felruházva, hiszen rendkívül sok feladatot kell egy személyben ellátnia.

Kompetenciaelvárás
Széleskörű tájékozottság, jó kommunikációs készség, problémamegoldó képesség, vendégszeretet, szervezőképesség.

A jelentkezés feltétele a befejezett 10. osztály. 


© Sárvári Turisztikai Technikum. 9600 Sárvár, Móricz Zs. u. 2.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el